Kokas Károly Pro Universitate-díjas

(Fotó: Kovács-Jerney Ádám, Sahin-Tóth István)

A Szegedi Tudományegyetem koszorúzással, szenátusi üléssel és díjátadóval ünnepelte 2024. november 9-én az Egyetem Napját, amelyen Dr. Kokas Károly nyugalmazott informatikai és információs főigazgató helyettesünket Pro Universitate-díjjal tüntették ki.

A díjat azon személyek kaphatják, akik az egyetemi oktatás, kutatás, egyetemvezetés és annak fejlesztése, valamint az Egyetem hazai és nemzetközi intézményi, szakmai, gazdasági kapcsolatainak, együttműködésének kialakítása és ápolása, az egyetemi oktatás és kutatás háttérfeladatainak (szolgáltató és funkcionális szervezeti egységek feladatai) ellátása területén kiemelkedő érdemeket szereztek.

Dr. Kokas Károly a JATE, majd az SZTE könyvtárának szolgálatában töltötte teljes pályafutását. 2004-2024 között az SZTE Klebelsberg Könyvtár informatikai és információs főigazgató-helyettese, 2008-tól az SZTE BTK címzetes egyetemi docense. Úttörője volt a könyvtári modernizációnak, amelyet átfogó oktatási, valamint tankönyvszerzői tevékenységgel is támogatott. A technológiai fejlődés és a digitalizáció adta lehetőségek minél szélesebb körű alkalmazására ösztönözte a közgyűjteményeket. A József Attila Tanulmányi és Információs Központ tervezésében is kulcsfontosságú szerepet játszott. Országos könyvtárügyi és informatikai szervezetek meghatározó szereplője, a Magyar Elektronikus Könyvtár egyik alapítója. Munkássága nagy hatást gyakorolt a hazai könyvtáros szakma egészére.

Szeretettel és örömmel gratulálunk a méltó elismeréshez!

Adatvédelmi áttekintés
SZTE Klebelsberg Könyvtár

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.