Események betöltése

« Összes Események

Brandl Gergely: Démonológia és tortúra alatti vallomások a nagy szegedi boszorkányüldözés (1728 – 1729) idején

május 7 5:00 du. - 6:00 du.

Az előadásról:
Az 1728-1729-es szegedi események számítanak a magyar történelem legnagyobb boszorkányüldözésének, amely mind a jogi keretrendszerében, mind a vádlottak tortúravallomásaiban szereplő színes ördögképzetek révén eltérnek a hazai perektől. Előadásomban arra törekszem, hogy bemutassam, milyen jogi hatásokra elevenednek meg az ördögalakok a perek dokumentumaiban, és hogy színeződnek ezek a nézetek az eljárás bizonyításának érdekében.

Az előadóról:
Brandl Gergely Budapesten született történész. Egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte, illetve a Közép -európai Egyetemen, valamint az Universität Wien Bölcsészkarán hallgatott modern és összehasonlító történelmet, medievisztikát és klasszika-filológiát. Doktori disszertációját 2024-ben védte meg A szegedi boszorkányperek forrásai és története címmel. Jelenleg a HUN-REN ELTE SZTE Ókortudományi Kutatócsoportjának segédmunkatársa, ahol továbbra is magyar társadalomtörténettel foglalkozik. Emellett az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karának tanársegédje, ahol orvosi latin terminológiát és orvostörténetet oktat. Legfőbb kutatási területei a diplomácia-, társadalom-, bűnözés-, és orvostörténet a 17-18. századi Magyarországon. Leginkább a módszertanilag komplex problémák érdeklik, mint a kriminalitás, a gyógyítás, vagy a város társadalomtörténete.

Az esemény a 20. Egyetemi Tavaszon kerül megrendezésre.

A program mindenki számára nyitott és ingyenes, szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Részletek

Dátum:
május 7
Időpont:
5:00 du. - 6:00 du.
Esemény kategória:
Esemény címkék:
, ,

Szervező

SZTE Kulturális Iroda

Helyszín

AudMin. – SZTE Klebelsberg Könyvtár, földszint
Ady tér 10.
Szeged, 6722 Magyarország
+ Google Térkép
Adatvédelmi áttekintés
SZTE Klebelsberg Könyvtár

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.