Egyházi gyűjtemények a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának állományában
Magángyűjtők könyvei
Dézsi Lajos / Márki Sándor / Gohl Ödön / Marczali Henrik / Tarnovszky Géza / Imre Sándor / Szádeczky-Kardoss Lajos / Csillik Bertalan / Horányi Elek / az idősebb és ifjabb Georg Buccholtz
Irodalomtörténész, bibliográfus. 1902-től a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen magántanár, 1906-tól levelező, 1923-tól rendes akadémiai tag. A kolozsvári egyetem Irodalomtörténeti Tanszékének munkatársa 1906-tól. 1921-ben, az egyetemmel költözik Szegedre, ahol haláláig az irodalomtörténeti tanszék vezetője. Fő kutatási területe a 16-18. századi irodalomtörténet. Bibliográfusként részt vett a Régi Magyar Könyvtár pótlásainak Apponyi Sándor által kezdeményezett kiegészítésében, szerkesztője volt a Régi Magyar Költők Tára VII. kötetének, és a Világirodalmi Lexikonnak.
Hatalmas kéziratos hagyatékának tekintélyes részét koraújkori irodalmi szövegek másolatai, és ezekhez készült jegyzetanyag teszik ki. A másolatok között olyanok is akadnak, amelyek azóta elveszett szövegemlékekről készültek (Rákóczi-eposz, Balassi-kódex). Nem kevésbé fontos része a kéziratoknak levelezése, valamint tanulmányai, különféle munkáihoz készített jegyzetei, továbbá egyetemi munkájával, funkcióival kapcsolatos feljegyzései, iratai.
Könyvtára nagyrészt az Irodalomtörténeti Szeminárium állományába, innen részben a szegedi egyetem Irodalomtörténeti Tanszékére, majd az Egyetemi Könyvtárba került. A régi kiadványok feldolgozása során egy olyan antikvát találtunk, amely possessorbejegyzését őrzi.
Márki Sándor (1853-1925)
A kolozsvári, majd szegedi történészprofesszor rendkívül gazdag kézirathagyatéka mellett könyvtárát is az Egyetemi Könyvtárra hagyta. Az eddig feldolgozott anyagnak eddig összesen 16 kötetében találtuk meg jellegzetes possessorbejegyzését.
A tulajdonában lévő kötetek között van szépirodalmi mű (Kisfaludy Sándor, Nagy Imre, Ungvérnémeti Tóth László munkái) is, de többségük a történész könyvgyűjtő válogatása: a Klió című „historiai ‘sebkönyv” három évfolyama, Fessler és Budai Ferenc könyvein kívül Curtius Rufus és egy 16. századi Macchiavelli-kiadás is volt többek között a birtokában.
Numizmatikus. Bécsben, majd Budapesten folytatott tanulmányok után először Szabadkán középiskolai tanár, majd 1895-től a Nemzeti Múzeum éremtári osztályának munkatársa, utóbb vezetője. Ő alapította 1902-ben a Numizmatikai Közlönyt, melynek 1926-ig ő volt a szerkesztője. Egyike volt azoknak, akik a huszas években magánkönyvtáruk felajánlásával gyarapították az Egyetemi Könyvtár állományát. Gyűjteményünkbe ebből az adományból 19 régi nyomtatvány került: a római klasszikusok Ovidius, Seneca és történeti feldolgozások (a Melanchthon-féle Chronicom Carionis, vagy Rudolph Roth Attiláról szóló munkája) mellett több híres koraújkori heraldikai és numizmatikai kézikönyv ( Philipp Jacob Spener Opus Heraldicum-ja, vagy Johann Daniel Majornak a császári Róma érmeiről írott munkája).
Történész, a budapesti egyetem tanára 1924-ig. Könyvtárából 15 kötetet őriz ma a Régi Könyvek Tára. Ezek főként történelmi, egyháztörténeti, jogtörténeti munkák: a „rerum Gallicarum” és „rerum Germanicarum” történetíróinak szövegkiadásai, Nagy Pál magyar történeti munkája, Brenner könyve a Rákóczi-szabadságharcról, de köztük van Diószegi Sámuel Füvészkönyve, és az Eredeti Játékszín egy kötete is.
A több, mint 3000 kötetenyi könyv között, melyet az Egyetemi könyvtárnak adományozott, jelenlegi ismereteink szerint 19 régi nyomtatvány van. Ezeknek többsége reformkori magyar nyelvű könyv: Jósika Miklós, Dugonics András, Verseghy Ferenc, Kazinczy Ferenc munkái, de megtalálható köztük Cook útleírásának magyar fordítása is.
Kolozsvári egyetemen szerzett diplomájával előbb ott, majd Budapesten magántanár. 1925-től 1934-ig a szegedi egyetem Pedagógiai Intézetének vezetője. Az Egyetemi Könyvtárnak adományozott könyvei között 33 régi nyomtatvány van. Ezek kevés kivétellel magyar nyelvű, és kivétel nélkül Magyarországon nyomtatott reformkori kiadványok: a Kisfaludy-Társaság kiadványai, Budai Ézsaiás lexikona és az általa kiadott magyar történet, klasszikusok magyar kiadásai (Cicero, Euripides, Horatius), és az ő könyvtárából való a gyűjteményünkben található Reguly-album is.
Szádeczky-Kardoss Lajos (1859-1935)
Történész, irodalomtörténész. A budapesti Egyetemi Könyvtár munkatársa, 1891-től tanít a kolozsvári, utóbb a szegedi egyetem Magyar Történelmi Intézetében, amelynek 1921-1929 között vezetője. Fő kutatási területe Erdély 16-18. századi története, művelődéstörténete. Gyűjteményünk egy kötete őrzi bejegyzését: Melanchthon 1572-ben kiadott Corpus doctrinae christianae című munkáját eszerint 1918 májusában ajándékozta Ravasz László püspöknek.
A Sárospataki Jogakadémián és a kolozsvári egyetem bölcsészkarán végzett tanulmányok után a szegedi Egyetemi Könyvtár munkatársa, 1944-től hét éven át igazgatója. Egy 1618-as kiadású, Wittenbergben nyomtatott kétnyelvű Újszövetségben és Budai Ézsaiás írói lexikonának egy példányában található meg tulajdonosi bejegyzése.
Irodalomtörténész, piarista szerzetes. Filozófiai, természettudományi teológiai tanulmányait követőleg több rendháznak volt a tagja, 1767-ben a szegedié. 1778-tól a rendtartomány történetírója. 1775-77-ben jelent meg háromkötetetes írói lexikona, a Memoria Hungarorum et provincialium scriptis editis notorum. Scriptores piarum scholarum címmel a piarista szerzők lexikonát is kiadta.
Magyarra fordította a Nádasdy-féle Mausoleum-ot, amely Magyar Országnak … királyainak … emlékeztető koporsó épülete címmel jelent meg 1773-ban jelent meg. Számos történeti forrást adott ki, és írt a magyar koronáról, de álnéven megjelentetett egy röplapot is, amelyben II. Józsefet „kitagadta” a magyar királyok sorából.
A Régi Könyvek tárában az eddigi feldolgozó munka során egy olyan kötetet találtunk amelyikben possessorbejegyzése megtalálható.
az idősebb és ifjabb Georg Buccholtz
Az apa (1643-1724) evangélikus lelkész, író. Wiitenbergi egyetemi tanulmányok után felvidéki német városokban tanított. Miután az ellenreformáció idején nem katolizált, a hetvenes évek közepén börtönbe került, utóbb száműzték. Lelkészi hivatását 1681-től gyakorolta újra. Művét, „Diarium Buchholtzianum”-ot fia, Jakob fejezte be, és csak századunk elején jelent meg nyomtatásban.
Fia (1688-1737) tanár, író. Szintén Németországban elvégezve az egyetemet Késmárkon volt iskolaigazgató 1723-tól. Több természettudományos munkája mellett iskoladrámákat is írt, és Bél Mátyás egyik munkatársa volt. Nagy ásvány-, és éremtani gyűjteményt hagyott maga után.
Kettőjük possessorbejegyzéseit több kötetünkben is megtalálhatjuk. Nem minden esetben dönthető el kétséget kizáróan, melyikük begyezése szerepel egy-egy kötetben Egy olyan könyv van, amelyben mindkettejük névbejegyzése szerepel: Natalis Comes Frankfurtban, 1684-ben kiadott mitológiája. Az ifjabb Buchholtz többször odaírta neve mellé a „jun.” megkülönböztetést, ennek alapján tudni lehet, hogy például Seckendorff „De lutheranismo” című művét ő vásárolta Halléban. Talán az apa gyűjteményének lehetettek eredetileg darabjai többek közt Sleidanus híres történeti munkájának egy kétkötetes, 1505-6 os kiadása, egy 1564-ba megjelent beszámoló a Tridenti Zsinatról, Caspar Peucer egy műve, valamint egy 16. századi kolligátumkötet, amely egy Justus Lipsius-művet is tartalmaz.
Egyházi gyűjtemények a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának állományában
szeged-alsóvárosi ferences rendház / szegedi minorita rendház / szegedi piarista rendház
Szegeden a katolikus egyház kezén lévő intézményekben létesültek azok a könyvtárak, melyek a 19. század második feléig a város művelődésügyének lényegét alkották. Ezek közül az elsőség az alsóvárosi ferences rendház tájékát illeti, amely a 16. század elejétől fogva kétszáz esztendőn át a szegedi könyvkultúra egyedüli letéteményese volt. Csak a 18. század derekán lépett nyomába a piaristák, majd a felsővárosi minoriták – más elnevezéssel konventuális ferencesek – bibliotékája. A három gyűjtemény darabjai 1950-ben, az egyházi javak államosításakor szétszóródtak, így ma közvetlenül azt az – összesen – 934 kötetet vizsgálhatjuk, amelyek a könyvelosztó hálózat révén az anyavárosba visszaszármaztak, s ma az Egyetemi Könyvtár régi könyvállományát gazdagítják.
A szeged-alsóvárosi ferences rendház könyvtára
A 14. századtól itt működő ferencesek könyvtára az egyetlen olyan hazai bibliotéka, amelynek eredete még a középkorba nyúlik vissza és folytonossága csak a 20. században szakadt meg. A gyűjtemény 1951-ben, az egyházi javak államosításakor – a piaristák és a felsővárosi minoriták hasonló sorsra jutott könyvtárával együtt – szétszóródott, így az állomány rekonstruálásában a könyvtárról szóló irodalomra, Dubecz József 1846-ban összeállított forrásértékű katalógusára és arra több mint félezer kötetre hagyatkozhatunk, amely 1950 után a szegedi Egyetemi Könyvtár állományába jutott. Hangsúlyoznunk kell, hogy az állomány a kezdetektől egészen a legutóbbi évekig változott. 1551-ben a barátok Gyulára, Ecsedre, majd Szécsénybe menekítették kincseiket, és 1910 előtt néhány évvel a legjelesebb nyomtatványok a gyöngyösi testvérzárdába kerültek. De az ellenkező irányú mozgásra is bőven akad példa: a 16 században a gyulai rendház tagjai menekítik ide kódexeiket és felbukkannak a szegedi állományban kassai, nagyszombati, szendrői, gyöngyösi és füleki provenienciájú könyvek is.
Bár Dubecz József 1846. évi katalógusa jóval későbbi állapotot rögzít, a könyvtár korai állományának jellemzéséhez mégis kiindulópontul szolgálhat. E szerint az egyházatyákat füleki provenienciájú könyvek is.
Bár Dubecz József 1846. évi katalógusa jóval későbbi állapotot rögzít, a könyvtár korai állományának jellemzéséhez mégis kiindulópontul szolgálhat. E szerint az egyházatyákat Hieronymus, Bonaventura és Thomas Aquinas képviseli. A középkori ferences teológusok közül Duns Scotus, Nicolaus de Lyra műveit illeti elsőség, míg a kortárs irodalmat Berdardinus de Bustis, Nicolaus de Nyse és Hugo de Sancto Charo neve fémjelzi. Johannes Gerson és az ifjabb Rudolfus Agricola művei a keresztény humanizmus gondolatait közvetítik, míg a kolostorba benyomuló klasszikusok, illetve Guido de Colonna Nagy Sándor- és Trója-regénye a barátok irodalmi érdeklődéséről vallanak.
Az állomány a 16. században kurrens művekkel, elsősorban vétel útján bővült, s az így összeállt gyűjteményt a megszűnt kolostorok anyagának áramlásai szerencsésen kiegészítették. A 18. századi állapotról egy 1748-as vizitációs jegyzék tudósít: a gyűjtemény ekkor 20 ősnyomtatványt, 98 antikvát, a 17. századból 155, a következő évtizedből pedig 100 kötetet számlált. A tervszerű gyűjtőpolitikai jelei éppen a 18. században szaporodnak meg, de a gyűjtemény első és egyben utolsó rendszerezésére csak 1846-ban került sor, amikor Dubecz József a könyvtár szakrendi katalógusát és a hozzá tartozó betűrendes mutatót elkészítette. Dubecz ekkor 1479 bibliográfiai egységet, a többespéldányok beiktatása folytán 2644 önálló jelzetű nyomtatványt regisztrált. 1885-1886-ban „A szegedi ferencesek társházának házi könyvtárából kivett” könyvekről listát vezetnek, az állomány szakszerű rendezésére azonban csak az 1890-es évektől kerül sor. 1935 körül „a részletes tájékozódás a könyvtárban még kissé nehéz, az anyagot most rendezik”, ám a megvalósításra már nem kerülhetett sor, s ma mindössze azt az 540 önálló bibliográfiai egységként kezelt nyomtatványt vehetjük kézbe, melyet a szegedi Egyetemi Könyvtár különgyűjteménye őriz.
- Monok István: Régi könyveink és kézirataink katalógusai. A szeged-alsóvárosi ferences rendház könyvtára. Szeged, 1994. 130. (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Bibliothecaria. Tomus XII. Fasc. 4.)
- Varga András: A szeged-alsóvárosi ferences rendház könyvtára. 1846. Szeged, Scriptum, 1998. 139 p. (Olvasmánytörténeti Dolgozatok. 8.)
A szegedi minorita rendház könyvtára
A szegedi konventuális szerzetesek a szalvatoriánusoktól elszakadva már a 15. században saját kolostorral rendelkeztek, ám működésük a 16. század elejtől fokról fokra hanyatlott. Második letelepedésükre 1726-ban került sor, s bizonyos, hogy már beköltözésükkor rendelkeztek könyvtárral, mert egy eddig ismeretlen leltárjegyzék tanúsága szerint a Szegedre költöző bosnyák minorita barátok templomi felszerelésük mellett bibliotékájuk legértékesebb darabjait is hajóra rakták. Az ekkor összeállított könyvjegyzék tanúsága szerint a minoriták könyvtára jobbára kurrens beszerzésű, 17-18. századi művekből állott.
A szerzők között a jezsuiták, a ferencesek és a pálosok vezetnek, a klasszikus auktorok és az egyházatyák – Aristoteles, Duns Scotus műveitől, illetve az aesopusi gyűjteménytől eltekintve – teljességgel hiányoznak. A magyar szerzők közül az első Pázmány Péter és Illyés András, az újabb irodalmat Tolvay Imre, a pálosrendi Csúzy Zsigmond, illetve a jezsuita Szentiványi Márton egy-egy műve fémjelzi.
A százhatvanhat tételből álló gyűjtemény csaknem kizárólag egyháztudományi jellegű, főleg prédikáció és hitvita céljára alkalmas, s ez kétségtelenül céltudatos gyűjtőpolitika eredménye. A levéltári adatok arra utalnak, hogy a szegedi minorita rendház időről időre megújította könyvtári nyilvántartását. 1766 után állíthatták össze azt a huszonkét oldalas betűrendes katalógust, amely a szerző nevét, a tömr címet, a megjelenést helyét és idejét, valamint a könyv méretét, kötésének állapotát is rögzítette. A következő negyedszázad ismét hatalmas fejlődést hozott: egy töredékes katalógus szerint a 18-19. század fordulóján több mint ezer nyomtatványt őriztek a rendház falai között. Tudjuk, hogy 1831-ben, majd a 19. század végén többízben újabb leltárkönyveket fektettek le, s bizonyos, hogy a 20. században is történt valami ez ügyben, mert a kötetek gerincén géppel számozott cédulák mutatják a raktári számot. 1912-1913-ban az épp rendezés alatt álló gyűjtemény már 4080 kötetet számlált. Állt ez a bibliotéka 1949-ig, amikor az egyházi javakkal együtt állami tulajdonba került. Darabjai ma az ország számos közgyűjteményét gazdagítják. 166 kötet visszaszármazott az anyavárosba, s ma az Egyetemi Könyvtár régi könyveinek számát szaporítja.
Bizonyára véletlen, hogy az ismét összekerül gyűjtemény csak néhány 19. századi kiadványt tartalmaz, zöme a 18. századból való, egynegyed része ún. régi magyar könyv s csak egytizede 16. századi külföldi nyomtatvány: a legkorábbi – Melanchthon grammatikája – 1562-ből. Gyarapítása a posszesszorbejegyzések szerint szinte csaknem kizárólag a rendház tagjainak – Zerényi Szaniszló, Borbás Ignác, Lendvay Gábor jóvoltából történt. A szegedi minoriták könyvtára mint egységes gyűjtemény – az alsóvárosi ferencesek és a piaristák hasonló sorsra jutott bibliotékájával együtt – ma már aligha állítható helyre, s az elszármazott könyvek szórványos felbukkanását is csak a véletlenben bízva remélhetjük.
A szegedi piarista rendház könyvtára
„Hogy mikor alapították könyvtárunkat, nem tudom” – írja 1814-ben Ugróczy Ferenc szegedi kegyesrendi tanár, a gyűjtemény akkori kezelője. A város és a rend 1719. évi szerződéséből azonban kitűnik, hogy a piaristák a könyvtár alapját a letelepedésükkor vetették meg, 1723-tól pedig céltudatos állományfejlesztési politika alakította a bibliotéka jellegét. Ekkor vásárolja meg a könyvtár a görög és latin szentenciák 1639-es kiadású Florilegiumát, a következő évben pedig a jezsuita Karel Kolczawa drámáinak négy könyvét kötteti pergamenbe. A hasonló tudósítások 1728-tól rendszeressé válnak, amikor megkezdik a könyvek leltározását, s ezzel együtt feltüntetik a címlapon a beszerzés és köttetés évszámát is. Az első katalógus nem követhette kellőképpen a változásokat, mert az 1727-ben lejegyzett Familia Domus szerint „Jacobus a S. Felice [Fiala Jakab] könyvtáros új katalógust állít fel”. Mindez arra mutat, hogy a letelepedést követő évtizedekben a rendház falai között már komoly gyűjteménnyel kell számolnunk. Ekkor került ide Jean-Baptiste Gonet tomista fogantatású értekezéseinek antwerpeni kiadása, valamint a hétnyelvű Calepinus, amely a magyar királyok és hadvezérek Mausoleumával bizonyára az iskolai oktatásban is segédkönyvül szolgált.
A könyvtárkezelő munka megindulása és a vásárlásra fordított összeg gyarapodás alapján joggal feltételezhetjük, hogy tudatosan fejlesztett állománnyal van dolgunk, amely szerencsésen kiegészült a szokásos ajándékozás révén is. A donátorok között a ház Szegeden elhunyt tagjait – Tapolcsányi Gergelyt, Vajda Márton, Szluha Ferencet – illeti elsőség, de a 18. század legbőkezűbb adakozója a szegedi születésű Józsay János udvari ágens, a gimnázium egykori növendéke volt. Egy 1813-ban összeállított katalógus 4028 kötetben 2512 művet tüntetett fel, az 1844-ben lefektetett cím- és szakkatalógus pedig 5192 kötetben 3102 művet regisztrált. A könyvtár ez idő tájt két helyiséget foglalt el, s bár a nedvesség és a penész az értékes állományt megtizedelte, a végső rekonstrukcióra csak 1879 után került sor. Az árvíz nem pusztította el a könyveket, de a helyiséget megrongálta, s a helyreállítást teljes modernizálással kötötték egybe. Ekkor láttak hozzá a könyvtár harmadik s egyben utolsó nagyobb rendezéséhez. 1883-ban új betűrendes katalógus készült, amely 10675 kötetben 5416 művet tüntetett fel. A gyűjteményt 2000 értekezés, szónoki beszéd, nekrológ és egyéb aprónyomtatvány, illetve 400 naptár és több éven át vezett meteorológiai megfigyelés egészítette ki. Ezenkívül 19 darab 1488 és 1536 között megjelent művet, az 1557-től 1711-ig terjedő évekből pedig 33 idegen nyelvű hazai nyomtatványt őriztek a könyvtár falai között. 1950-ben, az egyházi javak szekularizációjakor az állomány nagyobb része szétszóródott, így közvetlenül csak azt a 284 kötetet vizsgálhatjuk, amelyek az Akadémiai Könyvtár jóvoltából Szegedre visszakerültek. „Mint egységes gyűjtemény ma már aligha állítható helyre – írja Kulcsár Péter – , ami nem is annyira magának a kegyesrendű könyvtárnak a szempontjából fájdalmas, mint inkább azért, mert az egyes kötetek bejegyzései becses adalékokkal szolgálhatnának Szeged 18. századi magángyűjteményei felől”.
- Varga András: Régi könyveink és kézirataink katalógusai. A szegedi piaristák könyvtára. Szeged, 1986. XIII, 107. (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Bibliothecaria. Tomus IX. Fasc. 1.)
